Szakközépiskolai képzés

Szakmunkások szakközépiskolája

Szakmunkások szakközépiskolája (2 éves intenzív)

Tovább

Eladó

kereskedelem ősi foglalkozás, mely a világ felfedezőútjai által finom modort igénylő elitszakmává vált. A jó eladó a szakma ismereteinek és fogásainak elsajátítása során magáévá teszi az eladói, kereskedői etika szabályait is. Így segítheti igazán a vevőket az áruféleségek közötti eligazodásban, a választásban, a döntésben. Egy jó eladó amellett, hogy pontos áruismerettel bír, gondos gazdája is lesz az üzletnek. Megtanul nyitottabbá, előzékenyebbé, együttműködőbbé válni. A jó eladó, megtanulja önmagát „eladni”, azaz személyisége megörzésével tanul meg alkalmazkodni, fejlődni. Ez a kereskedői szemlélet lényege, és nincs ennél fontosabb a mai munkaerőpiacon.

Tovább

Cipőkészító

A cipőkészítés már az ókorban a ruházati ipar nélkülözhetetlen ágává vált, amikor még a lábbeli készítése teljesen kézműipari volt egészen a XIX. századig. A varrógép feltalálását követően megindult a különböző cipőipari gépek kifejlesztése is, mely lehetővé tette a tömeggyártását. Ma a cipőgyártást főleg gépekkel végzik, de hagyományos kézzel varrott cipőknek is megmaradt a hagyománya. A főbb szervezeti egységek cipőgyárakban a szabászat, ahol a felsőrész- és bélésalkatrészeket szabják, a tűzöde, ahol a felsőrész összevarrása történik és végezetül az aljaüzemrész, ahol a felsőrészt az alsórésszel szerelik össze.

Tovább

Kőműves

A kőművesség az egyik legősibb szakma. A világ csodái közé tartoznak azok az építmények, amelyeket az emberi elme tervezett és az emberi kéz alkotott. Az építészek által megálmodott rendkívüli szépségű középületeket, emlékműveket vagy lakóházakat nagyrészt a kőművesek építik meg. Minden épület építésénél dolgozik kőműves. Ő végzi az alapozást, a falazást, a fal burkolását, vakolását. Munkájának minősége különösen fontos, hiszen ő készíti el az épület vázát, amit aztán a többiek „felöltöztetnek.” Munkája rendkívül keresett a munkaerőpiacon

Tovább

Épület- és szerkezetlakatos

A leghíresebb magyar lakatos László Zoltán volt, ő alkotta meg az Elzett márkát (a monogramjából alkotta meg a szót). Noha a lakatossal elsősorban ajtók és zárak szerelését azonosítjuk, a szakma számtalan egyéb munkalehetőséget is magában rejt. A lakatos vasból, acélból és egyéb fémes anyagokból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg, szerel össze, állít be. Autók szerelését, gépek javítását végzi, és építkezéseken is dolgozik

Tovább

Asztalos

Az asztalosság finom szakma, feladata a fa tökéletes megmunkálása. Rönkből, fatörzsből készülhet bútor, szék, asztal és mindenféle más használati tárgy is. A patinás bútorok, belső terek faszerkezeteinek megmunkálása, lépcsők, egyedi beépített szekrények készítése pedig már-már művészet, amiért sokat fizetnek a megrendelők. Egy jó asztalosnak sok munkája van, amivel sokat kereshet

Tovább

Pék

Egyik legősibb szakmánk. A sütőipari szakember munkája igen szerteágazó, kenyeret, kiflit, zsemlét, és egyéb péksüteményeket állít elő. Kiemelt szakma, hiszen ezeket az alapvető élelmiszereket minden ember napi szinten fogyasztja. A legújabb tendencia, hogy a sütőipar és a cukrászat egy része egybeolvad. Ez sok lehetőséget rejt a kreativitás fejlesztésére. Magyarországon sok pékség van, helyben sütő kis bolt és multinacionális áruházlánc, ahol szintén jó eséllyel tudsz elhelyezkedni. A munkafolyamatokat gépek segítik, ennek ellenére a munka sokszor nem könnyű, hisz jobbára éjszaka dolgoznak a szakemberek.

Tovább

Pincér

A pincér fogadja, üdvözli, asztalhoz kíséri a vendéglőbe érkezőket, felveszi a rendelést, majd kiszolgálja és búcsúztatja a vendégeket. A pincér megteríti és feldíszíti az asztalokat. Az ízléses terítés jó formaérzéket és színérzéket kíván. Gyakran cipelnek felhalmozott tányérokat és poharakat. Átadja az étlapot, válaszol a kérdésekre, ételt és megfelelő italt ajánl. Kézben vagy szervizkocsin az asztalhoz viszi a megrendelt ételeket. Az előírásoknak megfelelően felszolgálja az ételeket, és kitölti az italokat. Figyeli a vendégek további jelzéseit, kéréseit. Elkészíti a számlát, átveszi a pénzt. A vendégek távozása után eltávolítja a terítéket és rendbehozza az asztalt.

Tovább

Gépi forgácsoló

A forgácsoló és a gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle - tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb - geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek, részegységeinek forgácsoló gépeken történő gyártása adott műszaki rajz, műhelyrajz alapján.

Tovább